Egymondattal összefoglalva a munkám célját:

A sikeres vezetők tapasztalatát összekötni a fiatalokra jellemző tettrekészséggel.

Jelen bemutatkozó célja, hogy árnyalja a képet, amely a közösségi média profiljainak keretében már nem fér bele, de hozzásegíthet a közös munkára vonatkozó döntés meghozatalában. 25 éve foglalkozom a jó kérdések megfogalmazásának módjával.

Mára látom, hogy az igazi válaszok egy karnyújtásnyira vannak tőlünk.

Ez még akkor is igaz, ha nem hiszünk benne elsőre. Tapasztalatom szerint ügyfeleim 1-3 alkalom után már maguk is saját életükben megtapasztalják az előremutató szemléletmód alkalmazását a hétköznapokban.

Éves partnerek esetében természetesen a fejlődés is lényegesen nagyobb, hiszen a közös beszélgetésekhez kötődő élethelyzetek fejlődésszemléletű és megoldáscentrikus megközelítése jellemzően teljes fordulatot eredményez az életpályában.

Habár minden mindennel összefügg, mégis inkább az üzleti és munkahelyi előrejutással foglalkozom, amely az ügyfelek számára a hónap végén is számszerűsíthető eredménnyel szolgál. Természetesen életvezetési vagy éppen hatékonysági kérdések is felmerülhetnek az alkalmakon, amelyekre úgyanúgy választ keresünk, ahogyan a többi esetében.

Vezetői támogatásban jártas, üzletfejlesztésben tapasztalt, szervezetfejlesztésben gyakorlott szakemberként komplex rálátással rendelkezem mind az üzleti folyamatokra, mind pedig a vállalatirányítás kérdéseire.

Feleségemmel Julival 6 gyermeket nevelünk következetesen következetlenül, kamaszosan háborgósan és rendíthetetlen hittel a mindennapok őrületében.

A sikeres vezetők tapasztalatát összekötni a fiatalokra jellemző tettrekészséggel.